STRATÉGA, TANÍTÓ, OLIMPIAI BAJNOK

Az ő kapitányi megbízása idején lettek először olimpiai csapattagok a mai klasszisok közül Lékó Péter, Almási Zoltán és a Polgár-lányok. Hatszor vezette illetve szekundálta a magyar női olimpiai csapatot és háromszor a férfi válogatottat. A MSSZ Közgyűlésén 2013-ban MARÓCZY GÉZA Díjat kapott nemzetközi mesterrel, Budapest és Kunszentmiklós korábbi versenyzőjével és edzőjével, Tompa Jánossal beszélgettünk.

Édesapám minden játékot szeretett. A szabályokat tőle tanultam meg a testvéreimmel együtt. A későbbiekben is fontos szerepet kapott azzal, hogy tanár volt az iskolánkban és a szakkört indító sakkoktatónak beajánlott minket. Papp Bélának hívták és az óta legendás lett a korabeli edzők között. Csak ifjúsági korú játékosokból olyan csapatot szervezett, amely öt év alatt négy bajnoki szintet lépett előre és eljutott az országos bajnokság legmagasabb osztályába, akkori nevén az OB. I.-be. Ez a csapat az Angyalföldi Sportiskola volt. Pontosan 50 éve, 1964-ben megszüntették. Ma sem tisztázott, hogy miért nem maradhattunk együtt. Papp Béla nemcsak sakkot oktatott, hanem általános kultúrára nevelt. A verselemzés éppúgy hozzátartozott az edzésekhez, mint a történelmi események magyarázata. Ez a legfontosabb, amit átvettem tőle, és én is igyekeztem hasonlóan tanítani a sakkedzéseken, és az iskolai sakkórákon a rám bízott gyerekeket.

Melyik az a mérkőzés, amit először megjegyzett? Miért?

Természetesen erre nem tudok válaszolni, hiszen olyan régen volt. De véletlenül majdnem van rá megközelítő válasz. A havonta megjelenő sakkújságot, a Magyar Sakkéletet először 1958 márciusában vettük meg testvérbátyámmal. Annyira belebolondultunk a sakkba, hogy az abban megjelent valamennyi játszmát kívülről megtanultuk. (Megnéztem: 27-et közöltek le teljesen!) Testvéremmel kikérdeztük egymást!

Melyik volt a legemlékezetesebb partija?

Többet is meg kell említenem! Az egyiket, amelyben 1961-ben megvertem a papírforma szerint nálam jelentősen erősebb mester erejű ellenfelemet, a mai napig akármikor könnyedén visszaidézem. A legjobbnak és legemlékezetesebbnek Csom István ellen nyert az 1974-es magyar bajnokság döntőjében nyert játszmámat tartom. Erre felfigyelt a Szovjetunió legfontosabb sakkfolyóirata és kielemezve megjelentette, anélkül, hogy bárki külön elküldte volna nekik. A kommentátora éppen az egyik gyerekkori ellenfelem volt, akivel 13 évvel korábban 2-2-es eredménnyel, kis párosmeccset vívtam a Leningrád-Budapest csapatmérkőzés ifjúsági tábláján. Az volt életem első külföldi útja és egyben első válogatottbeli szereplésem is.

Mi kell ahhoz, hogy valaki mesterré majd edzővé válhasson?

Külön kell választani a mesteri címet (ma már nincs magyar mesteri cím, csak nemzetközi fokozat) és az edzőséget. A mesteri játékerő eléréséhez a kétségtelen tehetség mellett nagy szorgalom is szükséges. Az edzőség az nagyon más. A megfelelő kommunikációs képesség, pedagógusi alkalmasság nagyon fontos. A jó edzőt emellett nagyfokú empátia jellemzi. Ezt kissé részleteznem kéne, de kevés a hely. – mesélte az újságunknak, de egy kép néha többet ér minden szónál. A nehéz verseny előtt néha jobban esik pár vidám szó, amit egy jó tanár észre is vesz:

Edzőként vagy játékosként érezte/érzi jobban magát?

Bár nagyon fiatalon, gyerekkorban kitűntem, az első csapatom és edzőm elvesztése törést okozott. Azt hiszem, azért nem értem el a legmagasabb minősítési fokozatot, a nemzetközi nagymesteri címet. Ifjú koromban igen élveztem a játékot, több verseny elsőséget értem el, de ezzel párhuzamosan már edzőpartnere lettem több kiváló sakkozónak, kortársamnak. Ezt akkortájt szekundánsnak hívták. Adorján András, Ribli Zoltán mellett „dolgoztam”, és eközben az én sakktudásom is fejlődött. Kezdtem jobban szeretni az edzősködést, mint a versenyzést. Hamarosan a válogatott csapatok mellé is meghívtak edzőnek, majd szövetségi kapitánynak. 1978 után háttérbe szorultak életemben az egyéni versenyek.

Mennyire tartja fontosnak, hogy a fiatalok a sakkal foglalkozzanak?

Mostanában ez a legdivatosabb kérdés. Az iskolai sakkoktatás bevezetésének Polgár Judit az egyik fő reklámozója. Itthon és az Európai Unióban az ügy, a „projekt” érdekében sok helyen nyilatkozik. A legfontosabb dolog, amit kiemel, hogy a sakk logikus gondolkodásra nevel, arra tanítja már a kicsiket is, hogy mindennek következménye van. Természetesen én is hasonlóan látom, hiszen nem tanítottam volna szakköri szinten a sakkot több mint tíz éven át általános iskolában.

Ön szerint mit fejleszt leginkább egy gyermeknél ez a sport?

A legfontosabb dolog, hogy a sakk logikus gondolkodásra nevel, és arra tanítja már a kicsiket is, hogy mindennek következménye van.

Már az elején lehet látni, hogy meddig fejlődhet valaki?

Fogós kérdés! Azt lehet látni, hogy van-e valakiben (rendszerint gyerekről van szó) tehetség. Létezik sakkérzék, ahogy van labdaérzék a focistáknál is. Biztosan meg tudjuk állapítani, hogy van-e tehetsége a sakkhoz. Én így fogalmazok: „Csillog-e a szeme, ha megold egy szép sakk-kombinációt?”. A tehetség szót amúgy én nagyon szigorúan értelmezem. De, hogy meddig jut vele, azt csak később a szorgalma határozza meg. Ezt viszont nem láthatjuk előre.

Támogatja az ötletet miszerint kötelező tantárggyá kellene tenni?

Kötelezővé semmit sem szabad tenni, mert amint az előzőekben mondtam, a sakkhoz kell bizonyos érzék, hogy élvezettel foglakozzunk vele. Ajánlható, választható – ez a helyes megfogalmazás. De ehhez a kellő számú oktató-tanár szükséges.

Milyen bevált módszerekkel tanítja a gyerekeket?

Eleinte könnyű feladatokat, matt feladványokat adok fel, ez a fantáziát teszi próbára. A játék logikája az elemi végjátékokon mutatható be leginkább. De a gyerekek versengeni akarnak, ezért mindenképpen van sakkparti, benne az ellenfél legyőzésének a vágya. Több általános edzésmódszer létezik. A kezdőknél az előbb említett három elem kombinációja a célszerű. A játszmák elemzése során már a legelején javíthatjuk az elemi hibákat.

Gyakran szembeállítják a női és a férfi agy közötti különbségeket. Ez a különbség a sakkban is megnyilvánul?

A női és a férfi agy működésében valóban jelentős különbség van: a férfiaknál a két agyfélteke aszimmetrikusabban „dolgozik” valamely probléma, feladat megoldása közben. A szimmetrikusabban működő női agy megosztja a figyelmet a két félteke között. Ez magyarázhatja, hogy sokkal kevesebb kiemelkedő sakkozó, matematikus vagy zeneszerző volt a történelemben. A férfi talán erőteljesebben tud koncentrálni. De a sakk vonatkozásában a legjobb válasz egy 2010 márciusában megrendezett kisebb tudományos konferencián találhatjátok meg. Dr. Nagy Ervin nemzetközi mester Stratégiák és a sakk címmel tartott előadást. Érdemes rákeresni az interneten. Megtalálható. Más, a sakk hasznosságával kapcsolatos előadás is elhangzott.

Minden sakkozónak megvan a kedvenc megnyitása, önnek mi volt? Inkább támadó vagy védekező játékot játszott?

Újabb összetett kérdés. Nem szerettem mindjárt támadóan fellépni. Inkább a biztonságosan felépített állásból fokozatosan igyekeztem a kezdeményezést megragadni. Máskor a védekezésből induló ellentámadással győztem a legemlékezetesebb partijaimban. Kedvenc megnyitást megnevezni igen nehéz. Talán a sziciliai védelem sötéttel és világossal volt a legismertebb fegyverem.

Ön szerint ki (volt) minden idők legjobb sakkozója? Miért pont ő?

Egyet nem lehet megadni. Nálam hárman vannak: Alexander Aljechin, Bobby Fischer és Garri Kaszparov. Aljechin nem tudott senkitől tanulni, maga alkotta meg a modern sakkfelfogást. Fischer a sportjelleget, a hihetetlen győzni akarást hozta. Kaszparov pedig univerzális zseni, összefogta mindazt, amelyet az elődei, a világbajnokok és nagy sakkozók megalkottak.

Mi volt pályafutása legemlékezetesebb pillanata?

Könnyű válaszolni! Amikor Szalonikiben csapatkapitányként a dobogó tetején álltam kezemben az aranyéremért járó serleggel. Mellettem a magyar női sakkcsapat (Polgár Zsuzsa, Polgár Judit, Mádl Ildikó, Polgár Zsófia), majd a zászló felé fordultunk és megszólalt a Himnusz. 1988. november 30-át írtunk.

A női olimpiai válogatott edzője volt. Mivel tudta őket mentálisan felkészíteni?

1980 és 1998 között hatszor vezettem illetve szekundáltam a magyar női olimpiai csapatot és háromszor a férfi válogatottat. Kapitányságom alatt mutatkozott be Lékó Péter, Almási Zoltán és a Polgár-lányok a sakkolimpiákon. Ilyen feladatra, mentális felkészítésre, leginkább a nőknél volt szükség. Minden játékos egyedi eset volt. Ha azt láttam, hogy valaki szorong a parti előtt valaki, akkor nem is sakkal foglalkoztunk. Legemlékezetesebb volt a diadalmas szaloniki női olimpia utolsó fordulója előtti felkészülésünk. Holtversenyben álltunk, és sokkal nehezebb ellenfelet kaptunk, mint a szovjet csapat. Néha abbahagytuk a sakkozást és vicceket meséltem a tini-lányoknak. Másnap több pontot szereztünk, mint a riválisunk és olimpiai bajnokok lettünk.

A csapat győzelmekkor Ön mit érzett? Változott utána az élete?

Ha az egyes játéknapok estéjére érteném a kérdést, akkor rendszerint iszonyú kimerültséget. Ugyanis szinte minden percet ott töltöttem a táblák mellett és együtt éltem át a fordulatokat a játékosokkal. Erről egyszerűen nem tudtak lebeszélni. A végső nagy sikerünk (Szaloniki, 1988. Női olimpiai aranyérem!) jelentős változást hozott az egész életemben. Hivatali feladatot vállaltam a Magyar Sakkszövetségben: szakfelügyelő lettem, és ezt a munkakört 1997-ig láttam el.

William Ewart Napier, amerikai sakkmester egyszer így nyilatkozott:

“A sakkról egyszer azt mondták, hogy nem elég rá egy egész élet, hogy valaki teljesen kiismerje magát benne; de ez az élet hibája, nem a sakké.”

nsppress

forrás: http://hunonchess.com/stratega-tanito-olimpiai-bajnok/