Vissza a hírekhez

Polyik Péter kitüntetése!

A Kőbánya SC Sportclub Polyik Pétert kimagasló sportolói teljesítménye miatt díszoklevélben részesítette. Péter hat évesen ment el első sakk edzésére a Bp. Honvéd Stefánia úti edzőtermébe. Egy óvodás társa kérte, hogy kísérje el. A sakkal ott ismerkedett meg, ott került kapcsolatba Krizsány Lászlóval és került be az akkor szerveződő utánpótlás nevelő programba. Az utánpótlás csapat aztán átkerült az MTK-ba, majd a Kőbánya SC irányítása alá. Péter fokozatosan fejlődődött és egyre jobban beleszeretett a sakkba. Kezdte gyűjteni a gyermek versenyeken az érmeket, beleerősödött a korosztályos versenyekbe. Tóth András mesterjelölt személyre szabott edzésprogramot alakított ki neki, majd pedig Krizsány László keze alatt azonnal jelentkeztek a további sikerek. Kétszeres magyar bajnok (2012), idén a Budapesti Sakk Diákolimpia bajnoka. A Kőbánya SC felnőtt NB1/B, Budapest III. osztályú, valamint ifjúsági csapatának tagja. A Móra Ferenc Általános Iskolát folyamatosan kitűnő eredménnyel végzi, szeptembertől a Szent István Gimnázium tanulója lesz. A sakk mellett kipróbálta a tornát, az öttusát, az úszást, a dzsúdót, ahol versenyeken érmeket is szerzett. Jelenleg a BVSC U13-as csapatában futballozik, és ha a sakkversenyek engedik, várja a hétvégi bajnoki fordulókat. A tavasz beköszöntével havonta egy hétvégén biciklitúrán vesz részt a Regnum Marianum Plébánia cserkészcsapatának szervezésében.

Az oldal tetejére
Print